Szeptember vége óta meg van ez a záró összefoglalás, de nem mertem kirakni, mert hátha folytatnám normálisan, de esélytelen! Ez volt az egyik kedvenc munkám, de hát ez így sikerült! Ne lepődjetek meg ha összecsapottnak hat!
Puszi: Do Durville
(...)
Niall-el elutaztunk a szüleinkhez. Remek meglepetést szereztünk nekik, de csak 1 hétig tudtunk maradni, a 2 helyett. Többieknek nem szóltunk, a hamarabbi érkezésünkről. Nagy örömmel rontottam be a szobámba, ahol Zayn volt... Khm, nem egyedül. Oké, én akkor lettem rosszul tőle. Szépen szólva melegebb éghajlatra küldtem. "Szerintem, ne keresd Louis-t és Harry-t!" mondattal és egy gúnyos mosollyal távozik a csajjal. Azonnal megkerestem Niall-t aki már valamit tudhatott, sírt...
Rossz hír, rosszat követ. Niall következett a sorban. A bátyám! Ha eddig nem lettem volna teljesen magam alatt. most már ott voltam. Niall lement a kisboltba és a hullaházban kellet azonosítanom. 3 temetés 1 hónapon belül, azé a 3 emberé akik legfontosabbak voltak számomra. Chris-t megkértem, hogy segítsen valahogy. 2 hét után reagált az SMS-eimre, bár ne tette volna! Liam túladagolta magát...
Nem is tudtam hol vagyok a rehabon vagy elmegyógyintézetben vagy valami speciális létesítményben. Napjaim szürkék, tompák voltak. Semmire nem emlékszem, lehet jobb is. Az ember nem kerül ilyesfajta helyre ok nélkül. Napi tevékenységem az evés, víz ivása, plédemen való rojtok birizgálása és üveges tekintettel a semmibe meredés volt. Ápolók és az orvos közlése szerint soha nem hallottak beszélni mióta itt vagyok és az üveges tekintetemen kívül más érzelmet nem láttak rajtam. Senkire se néztem azóta mióta bent voltam. Kb 2-3 hónapja lehetek bent, nem tudom, de nem érdekel különösebb képen.
"Szobatársat fog kapni!" felőlem. Nem sok vizet fog kavarni, az én állapotomban biztosan semennyit. "Annyi idős, mint maga. Kissé kezelhetetlen, gyors hangulatváltozásai vannak, próbál leszokni az alkoholról. Szülei erőltették a bejövetelét, szóval előfordulhat, hogy agresszív és nem éppen barátkozós kedvében lesz. Ennyi amit tudnia kell." az ablakon kimeredve bólintok, hogy van még agyi tevékenységem és felfogtam mit mondott. Amúgy meg én biztosan úgy nézek ki mint akivel lehet barátkozni. Sok idő után végre a semmin kívül izgatottság is van bennem...
Az ágyamon ülök és az ajtót nézem. Észlelem, hogy kinyílik. Felkelek és leülök az asztalhoz rajzolni. Olyan mintha kiszívták volna az agyamat. Valaki belehajol a látképbe. Kék. Ragyogó. Biztonságos. Elmosolyodóm kinyitom a számat és elhaló hangon köszönök. 2-3 hónap alatt elgyengültek a hangszálaim. Felállok, így kényelmesebb. Aranyos a mosolya, kisugárzása megnyugtató. Tényleg őt írták körbe az orvosok? Nem hinném! Igaz van egy száj piercing-je, de ez teszi igazán megnyerővé. Beszélgetni kezdünk. Hamar kialakul a barátság közöttünk. Orvosok egyenesen csodának tartják, hogy mosolygok és beszélek, az emberekre nézel már amelyikre, csak a szobatársamra vagyok képes nézni...
Egyszerre hagyhattuk el az intézményt, nem a barátom, többet érzek és ő is, várnunk kell egy keveset, nehogy a bezártság vetítse ránk ezt a fényt.
(...2 év múlva)
Egyedül vagyok otthon szabadnapos, végre. Délután felé igen erős hasi fájdalmam van, nem tudom mi is ez. Gyors kocsiba ülök és a kórházi ügyeletre rohanok, vasárnap van. Egy orvos megszeretné nézni a hasam. Furcsa kérdéseket tesz fel, pl nem volt-e hányingerem, nagyobb étvágyam stb, mindegyikre nemleges választ adtam. Majd a doki közölte, hogy terhes vagyok és szülnöm kell, mert a baba veszélyben lehet. 3 óra múlva egy egészséges kisfiú volt a kezemben, A neveletlen fiú az intézetből, aki a gyerek apja és az én férjem, úton van, de csak annyit mondtam neki, hogy hasfájás miatt jöttem be és siessen. Kis meglepetés volt ez mindkettőnknek. Tovább éltünk hárman boldogan, a múltam nélkül. Köszönöm Kék!