2014. február 10., hétfő

23. fejezet

Sziasztok, ismét! XD
Meg jött a második része is! XD
Ma még jövök még egyszer egy videó közléssel! XD
Clau köszi a komit, rohanok és válaszolok rá :)
MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)
Jó olvasást!
Komizzatok!
Puszi:
~1DodoPayne <3 :P








A telefonomat forgatom a kezemben és azon gondolkodom, hogy felhívóm a gyönyörű barátnőmet, mert beszélnem kéne vele. Hogy miről is? Arról, hogy mióta Liam-et elvittem magammal, azóta a kapcsolatom Tina-val megváltozott. Bár nem csak ez a fő oka, az a helyzet, hogy egy-két hete találkoztam egy elbűvölő lánnyal, aki történetesen a gyerekkori szerelmem, s most ismét össze hozott minket a sors. Annak idején, már majdnem összejöttünk, csak hát jött a költözés és bumm! Tinával nem szeretnék szemét lenni ezért is utasítottam el a meghívást. Nem haragudott meg, mert elmeséltem neki a történetet, miszerint barátnőm van, de már a kapcsolatunk inkább a barátság felé hajazik. Én szeretem őt, de már nem szerelemből. Na meg az, hogy néz ki, hogy én járok Tina-val, míg Liam megörül és még több drogot fogyaszt. Már ennyit se kéne neki, amennyit most szed... Elhúzom a telefonom zárját és hívnám a barátnőmet, de megelőzött.
- Szió Chris! Át tudsz jönni most? Beszélnünk kéne.
- Szia Tina! Persze, épp hívni akartalak én is ugyan ebből az indokból kifolyólag.
- Rendben, addig is szió!
- Szia!
Szóval akkor ő is hasonlóképpen vélekedik mind én? Remélem! Gyors felöltözöm,s bekopogok Liam-hez.
- Haver jössz velem a srácokhoz?
- Minek, hogy nézzelek titeket? Azt kihagynám...
- Nem, dehogy is. Szerintem ideje lenne beszélned velük, hidd el hiányzol nekik, főleg Tina-nak. Más részt pedig most beszéljük át a kapcsolatunkat, ami kudarca fulladt véleményem szerint. De elveszteni nem akarom, mert remek ember, s barátnak tökéletes.
- Akkor sem megyek! Baszod kéne valami cucc! Na megyek veled, de más felé.
- Liam állj már le! Ha így folytatód elvonóra küldelek!
- Küldj!
Felhúzom magam, becsapom magam mögött az ajtaját és elindulok. Cseppet sem vagyok ideges. Teljes mértékben nyugodtan csöngetek be a Horan lakásba. Abban tisztában vagyok, hogy Niall le fog csapni, ha megtudja miért is jövök.
- Hello, Tina.- puszilom meg az arcát.
- Szió. Gyors voltál. Gyere be!
Nem vitatkoztam, csak mentem utána. A szobájába vezet leül az ágyra és int a fejével, hogy csatlakozzak hozzá. Megteszem.
- Szóval a kapcsolatunkról szeretnék veled beszélni. Nagyon élvezem a társaságodat, egyre jobban és jobban. Evvel nem lenne semmi gond, ha ez a szeretet szerelem lenne, de egyre csak azt érzem, hogy barátságba hajlunk át. Ennek így nincs értelme, viszont szükségem van rád, mint barátra. Remélem ez meg marad.- hadarja el gyorsan mintha attól félne, hogy közbevágok.
- Ennek örülök, én is teljesen egyetértek evvel. Meg ahogy látom te mást szeretsz, nem gond, mert tudom, hogy nagyon jó ember, a hülyeségeivel együtt. Én pedig találkoztam a gyerekkori szerelmemmel szóval...
- Ohh ennek örülök! Hajrá, sok sikert! Teljes szíveböl azt kívánom, hogy boldogok legyetek!- mosolyogva ölel meg.- Amúgy Zayn-re vagy Liam-re gondoltál?
Na itt kerekedik ki a szemem...
- Liam-re! De hanyagoljuk ezt a témát! Amúgy köszi, aranyos vagy! Végül is ez a mi szerelmi „ botlásunk” egészen jól elsült, nem gondolod?
- Meghiszem azt! Légyszi menny el és segíts valahogy Liam-en. Kérlek- kérlek!
- Oké, mindent megteszek! Akkor megyek is! Szia!- ölelem meg búcsúzóul.
Sietek haza. Otthon előkeresem Holly telefonszámát és hívom is. Egy randi egyeztetés után letesszük a készüléket. Megnézem Liam szobáját, hátha van akkora szerencsém és bent van. De tévedtem nagyot... Nem volt sehol, de egy cetli fogadott, miszerint...


----
MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)

22. fejezet

Sziasztok!
Egy éves a blog, juhú! XD Ennek alkalmából, ha nagyon ügyi vagyok akkor 2 rész mellé még egy videót is kaptok!
Köszönöm a két komit, és ezt a rengetek oldal megjelenítést :)
A részt kövi rész 7 óra felé megpróbálom felrakni, de reményem szerint legkésőbb 8-ra fent lesz. :)
MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)
Jó olvasást!
Komizzatok!
Puszi:
~1DodoPayne <3 :P



Összefoglaló :) (jelenpillanati adatokkal)







Nagy örömmel sietek le a lépcsőn, miután meghallom Louis-t ordítani, hogy jött egy titkos vendégünk és a pasim. Kíváncsi vagyok ki is jött. Mire leérek csak a srácok és Chris van ott, akit szúrós tekintettel méregetnek. Hát igen, nem vannak oda a srácért. Niall teljesen abban a hitben van, hogy Chris tehet arról, hogy rendszeresen alkoholt fogyasztok, de nem... Azt hosszú lenne elmesélni, hogy pontosan miért is iszom. Amint leérek a pasimhoz sétálok és egy szenvedélyes csókkal köszöntöm, hiszen szeretem őt, de az más.... Szóval miután köszöntöm, Niall furcsán néz rám.
- Khm... Tina te már megint ittál? Állj már le! Nem lesz így jó! Alkoholista vagy, de ha nem is ha így folytatod az leszel! Ez is a te hibád Chris!- üvölt Niall.
- Ömmm... Hellosztok!- egy jól ismert hangot hallok, amitől a szívem nagyot dobban, valóban ő lenne az?
Nem lehet!Döbbenten pislogok rá, megdermedek. Chris oda sétál. Ismerik egymás? Valamit súg a fülébe..
- Baszod ne szólj már be!- lök a pasimon egyet.- És ha nem? Nekem ez kell! Amúgy nem tűnt fel az egybeesés a barátnőd között és aközött akiről meséltem?!- még egyet lök rajta.- Cseszd meg! Jó, nem rád kell haragudnom, bocs! Tényleg nem akartam, ne haragudj!- öleli meg.
Nem értek semmit össze zavarodtam! Mi volt ez? A kis csendes, higgadt Liam hová tűnt? Mi ez az egybeeséses dolog? Hangulat ingadozás?!
- Jó elhiszem. Nyugodj le! Sajnálom, nem tudtam!
- Öhhh...ez mi volt Liam?
- Hát két hónap alatt történtek dolgok... az van, hogy cigizek.
- Liam, te füves cigizel!
- Hát és, közöd van hozzá Harry?- dühödik be.
Harry felé kezd közeledni, aki rémült tekintettel néz Liamre, akinek a szeme fekete, zavaródott. Kezei ökölben vannak, izmai feszültek. Egyértelműen dühös és ütésre kész. Gyors Harry elé lépek, ami helyes döntés, mert lazít magán és leül a kanapéra. De két másodperc múlva feláll, s kisétál, de előbb közli Chris-sel, hogy a megbeszélt helyen találkoznak... Hát nem mondom felkavar, hogy látom. Tényleg rengeteget változott két hónap alatt, szexibb lett az már egyszer biztos...
… ~ * Két hónappal később * ~ ...

- Louis gyere ide kérlek!- hívom fel a szobámba.
- Mi az Tina?- jön be az ajtón és becsukja maga után.
- Nem tudom mitévő legyek. Olyan érzésem van, hogy Chrtis megcsal vagy már nem szeretet. De lehet, hogy csak a saját bizonytalanságomat vetítem rá a kapcsolatomra. Mióta Liam megjelent azóta ismételten összezavaródtam, s Zayn iránt sem múltak el az érzelmeim, talán erősödtek is. Annak ellenére, hogy nekem itt volt, van Chris a kapcsolatom ugyan olyan Zaynnel mint eddig, ha nem szorosabb. Mit tegyek Lou? Segíts!
- Szóval, ha jól veszem ki a szavaidból kiábrándultál a „tökéletes” Chris Shone- ból.- forgatja meg szemeit.- És most ugyan ott vagy mint négy hónapja. Hát én nem tudok segíteni ebben, csak meghallgatni tudlak. Viszont ha beigazolódik a megérzésed én agyon verem azt a gyereket. Amúgy ittál ma?
- Nem ábrándultam ki belőle, mindössze mióta itt járt Liam a pasimmal, azóta kicsit elhidegültünk egymástól. Nagyjából úgy viselkedünk egymással mint a barátok. Jól esik a közelsége meg hogy tudok vele normálisan beszélgetni. De szerintem az az általunk hitt nagy szerelem nem az mindössze összekeveredtünk. Szerinted hívjam át, hogy ezt átbeszéljük?
- Értem. Szerintem igen, mert ha jól csinálod a dolgokat, mint pasidat elveszted, de mint barátodat megtartód. Meg aztán inkább most tisztázzatok mindent, mint egy csúnya veszekedésben.
- Rendben, köszönöm.- ölelem meg.
- Semmiség. Na hívjad azt a barmot.
- Hé!
- Jó-jó bocsi. De az még mindig nem tudom, hogy ittál-e.
- Igen, de csak egy fél üveggel.
- Tina...
- Légyszi ne....
A telefonomért nyúlok és tárcsázom Chris-t. Louis veszi a lapot és távozik.
- Szió Chris! Át tudsz jönni most? Beszélnünk kéne.- beszélek a telefonba miután felveszi.
- Szia Tina! Persze, épp hívni akartalak én is ugyan ebből az indokból kifolyólag.
- Rendben, addig is szió!
- Szia!
Míg várom, az üvegem után nyúlok. NEM VAGYOK ALKOHOLISTA! De az vagyok csak tagadom, mert nem vagyok képes elfogadni ezt a tényt, s ellene se szeretnék tenni semmit!...


----
MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)

2014. február 5., szerda

21. fejezet: Bemutatkozás

Sziasztok drágáim! Nem kaptam vissza jelzést egy szált sem, nem mondom eléggé szarul esett/ esik! De mindenesetre köszönöm a támogatásokat!- remélem azért érződik benne az irónia, szarkazmus.
Hétfőn lesz a blog egy éves(!!!), ezért arra gondoltam, hogy két résszel megpróbálok nektek kedveskedni! Ha ez össze jön a két rész között feltevési különbség lesz!(1-2 óra) Erre azért lesz szükség, mert szeretnélek titeket megkérni, hogy ezen a napon tartsatok velem és a kettő fejezet közül az elsőként feltetthez MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)
Itt is van a rész, ami lehet furi lesz! Liam szemszögéből olvashatjátok az egészet!

Remélem tetszik!
Jó olvasást!
Komizzatok!
Puszi:

~1DodoPayne










- Liam elmentem! Majd jövök!- köszön fel Chris, olyan hét felé.
- Oké! Netalántán csaj van a dologba?
- De még milyen! Szóval ezért is rohanok! Ne csinálj hülyeséget! Hello!
Haha... ha tudná mennyit javultam ebben az elmúlt egy napban. Nem napi egy doboz drogot alkalmazok... az az idő elmúlt, napi kettő- háromnál tartok. Ne mondjátok, hogy nem fejlődés! Gondolom páran meg vagytok döbbenve, de nem kell! Tudjátok fiatal vagyok, kipróbálok ezt-azt... Na meg nagyon a padlón vagyok! Csalódtam SAJÁT MAGAMBAMBAN, tudjátok milyen szar érzés? A saját felfogásom alapján a legfontosabbat basztam el, azt az egy szempontot ami számomra a legtöbb értékkel bír, s ráadásul milyen áron? Olyan embert bántottam meg akit nem kellet volna, s teljesen alaptalanul. Lehetséges, ha ezt nem teszem már randiznánk is valahol. És miért is vág földhöz a dolog ennyire, mikor annyi lány van a világon és a legtöbbjüket megkaphatnám? Egyszerű, mert megbántottam és menthetetlenül belé szerettem! Nem érdekel más és nem is fog...
Félholtan születtem... túléltem.... bántottak az iskolában... túléltem... de ha nem békülök ki vele, s nem lesz az enyém, azt már nem fogom! Lehet, hogy a káros anyag játszik velem, de jelenpillanatban így érzek. Meggyújtok egy szál cigit, majd a füsttel játszom. El vagyok vele igazán!

… * 2 hónappal később * …




- Liam sajnálom, de el kell menned! A helyre bejelentés érkezett, annak ellenére, hogy már nem üzemelek itt, amint tudod! Na meg a barátnőm is kért, hogy legyek olyan jó és hagyjam ezt az ipart, mert nem szeretne börtönbe kerülni, bűntárs ként és azt se szeretné, hogy én börtönbe kerüljek! Viszont oda költözhetsz hozzám, ha nincs hová menned!
- Annak örülnék!- igen, tiszta vagyok...
De csak azért, mert reggel hat óra van és még nem tudtam elmenni az új kedves barátomhoz... Nate-hez. Mivel Chris abba hagyta az ipart, ezért máshoz kellet fordulnom. Eléggé necces a dolog, mivel még mindig a One direction tagja vagyok és azt is észreveszik, ha egy hajszálam kiesik. Szar ügy, de nagyon! Idegesítő! Innét józanul távozok, ha esetleg lencsevégre kapnának. 
- Előtte bemutatsz a híres barátnődnek? 
- Persze, amúgy is meséltem már neki rólad és szeretne megismerni. Amúgy a bandád nem keres, nem hiányzol a leltárból? 
- Na ez remek! Nem tudom, mióta itt vagyok ki van kapcsolva a telefonom, s eszem ágában sincs bekapcsolni! Jönnének a kérdések, hogy hol vagyok, mit csinálok, miért csinálom, mennyek ide mennyek oda! Ehhez nincs most kedvem, erőm!
- Még mindig az a lány?- kérdez rá óvatosan.
Hát igen, mostanság eléggé óvatosan kell velem bánni, mert bármelyik percben neki tudok ugrani az embernek. Bár most nem valószínű, mert tiszta vagyok. Tényleg már kezd is hiányozni... 
Gyalog megyünk közben pedig beszélgetünk. Egy idő után kezd ismerőssé válni a táj. Egy fehér ajtós háznál állunk meg. A felismerés villám ként csap belém... bassza meg! Ideges leszek és lábammal toporzékolok. Legszívesebb elszaladnék, de nem teszem mert fontos Chris számára, hogy be tudja nekem mutatni a barátnőjét. Meg aztán kitudja, lehet 2 hónap alatt elköltözött valami miatt. Adná az isten! Csenget és várjuk, hogy valaki ajtót nyisson! Rövid időn belül kattan a zár, és kinyilallik az ajtó.
- Hello...Liam?!- először fura fejet vág meglepődve, majd megölel.
- Hol a picsába voltál te idióta? Meg vagy húzatva baszd meg! Két hónapja azt se tudjuk élsz-e még vagy már hallott vagy! Hülye barom! Mi a szarért csináltad? Idióta! Halálra aggódtunk magunkat érted! Nem vagy normális komolyan mondom!....
- Jó-jó én is örülök neked Louis! Tudom, sajnálom, egyszer majd talán elmondom, most se maradásért jöttem!
- Ti ismeritek egymást?- kérdez rá Chris.
- Ne legyél már ekkora egy sötét haver, ő az egyik bandatársam, jó haverom.- forgatom meg szemeimet.
- És ti pontosan honnét is ismeritek egymást?- veszi át a kérdést Louis. 
Legalább ennek van értelme. 
- Nem mehetnénk be? És ott elmondom. 
- Oké. Srácok jött egy eltévedt bárányka! Tina itt a pasid!- üvölt a fiúknak, az utolsó mondatban némi haragot, nem tetszést vélek felfedezni. 
Bár ez lenne a fő problémám. Chris Tina pasija amit egyenlő, avval hogy én kibukjak. 
- Bocs egy percre ki kell mennem a kertbe.- reakciót nem várok csak megindulok.
Kint kicsit eltávolodok a háztól, a fekete bőrdzsekim belső zsebéből elő halászom a megfűszerezett cigimet- ami az utolsó darab- számba helyezem és meggyújtom. Körbe nézek és amint a füstöt számon keresztül távozásra kényszerítem eszembe jut mikor itt kint hülyültünk. Elmosolyodtam rajta. Az emlék képet átéltem újra csak most külső szemlélő képen... Jó az új cucc. Eddig nem tűnt fel, hogy ilyen hatása is van. Vállat vonok egy hülye fej kíséretében a csikket pedig elhelyezem, Zayn- gondolom az övé- csikktartójába. Veszek egy nagy levegőt és erőt magom. Vissza megyek a házba. 
- … Tina te már megint ittál? Állj már le! Nem lesz így jó! Alkoholista vagy, de ha nem is ha így folytatod az leszel! Ez is a te hibád Chris!- üvölt Niall.

- Ömmm... Hellosztok!- intek feléjük egyet, zavarodott tekintetemmel.
Döbbenten pislognak rám, mindenki meg dermedt. Chris látja rajtam. Ide jön hozzám.
- Liam normális vagy még mindig nem álltál le? Tisztán érzik rajtad, hogy drogoztál!- suttogja a szavakat a fülembe. 
- Baszod ne szólj már be!- lökök rajta egyet.- És ha nem? Nekem ez kell! Amúgy nem tűnt fel az egybeesés a barátnőd között és aközött akiről meséltem?!- még egyet lökök rajta.- Cseszd meg! Jó, nem rád kell haragudnom, bocs! Tényleg nem akartam, ne haragudj!- ölelem meg.
- Jó elhiszem. Nyugodj le! Sajnálom, nem tudtam!
- Öhhh...ez mi volt Liam? 
- Hát két hónap alatt történtek dolgok... az van, hogy cigizek. 
- Liam, te füves cigizel! 
- Hát és, közöd van hozzá Harry?- dühödök be...


----------Hétfőn lesz a blog egy éves(!!!), ezért arra gondoltam, hogy két résszel megpróbálok nektek kedveskedni! Ha ez össze jön a két rész között feltevési különbség lesz!(1-2 óra) Erre azért lesz szükség, mert szeretnélek titeket megkérni, hogy ezen a napon tartsatok velem és a kettő fejezet közül az elsőként feltetthez MINDENKI KOMIZZON aki olvas. Ez egyfajta szülinapi ajándék lenne a blognak, és ebből tudnám, hogy egy év után még mindig megéri-e folytatni! Szóval kérlek tegyétek meg ezt nekem! Nagyon örülnék neki :)